Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

Olvasási idő: kb. 4 perc

Bár a Microsoft accounthoz tartozó jelszó megváltoztatása kicsit körülményesebb művelet, mint egy helyi (local) módosítása, jelen cikk alapos áttanulmányozásával ugyanakkor bárki számára könnyedén kivitelezhető. Ebben fogunk most segíteni.

A Windows-zal kapcsolatos jelszavak megváltoztatásáról és/vagy eltávolításáról, kikapcsolásáról már több ízben, így például a Hogyan távolítsuk el a Windows jelszavunkat?, a Hogyan állítsuk be az automatikus bejelentkeztetést a Windows 10-ben? vagy a Windows jelszó kikapcsolása: Hogyan állítsuk be, hogy a Windows 10 jelszó soha ne járjon le? című cikkekben is írtunk, ezúttal pedig azt mutatjuk majd meg, hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó passt.

A Microsoft accounthoz tartozó belépési azonosítót bármikor megváltoztathatjuk, ehhez nem kell mást tennünk, mint bármilyen böngészéből megnyitni a https://account.live.com/password/reset linken található “fiók visszaszerzése” oldalt, megadni egy e-mail címet, telefonszámot, esetleg egy Skype felhasználónevet és a továbbra kattintani.

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

Helyi (local) jelszó megváltoztatása másik felhasználói fiókból

 

Microsoft jelszó megváltoztatására nem, helyi azonosító cserére ugyanakkor van lehetőségünk ilyen módon. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy olyan accountról bejelentkezni a Windowsba, aminek adminisztrátori jogai vannak és követni az alábbi lépéseket. 

  • Jelentkezzünk be az adott gép Windowsába egy admin fiókkal.
  • Nyissuk meg a Vezérlőpultot. (Bal alsó keresősávba írjuk be, hogy vezérlőpult)
  • Kattintsunk a felhasználói fiókokra, majd a következő ablakban megint a felhasználói fiókokra.
Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?
  • A felhasználói fiók menüpont alatt kattintsunk a másik fiók kezelése opcióra. (Fontos, hogy ezt a műveletet csakis adminisztrátori fiókról tudjuk elvégezni, adminisztrátori joggal nem rendelkező fiókkal még csak a menüpontot se fogjuk látni.) 
Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?
  • Annak függvényében, hogy melyik felhasználóhoz tartozó jelszót szeretnénk megváltoztatni, kattintsunk rá, majd kattintsunk a jelszó megváltoztatása opcióra. Amennyiben valamelyik fiókhoz nem tartozik pass, ugyanitt tudunk hozzá létrehozni is, de például innen vezet közvetlen út a gépház, új felhasználó regisztrálása pontjához is.
Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?
Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

Persze még akkor sem lehetünk teljes biztonságban a különböző jelszavaktól és kódoktól, ha nem élünk velük, előfordul ugyanis, hogy a rendszer belépési pass hiányában is arról akar minket meggyőzni, hogy az egyébként nem létező jelszavunk bizony már lejárt. Ha Te is találkoztál már ezzel a problémával és szeretnél rá megoldást találni, úgy az alábbi cikkben találhatsz rá megoldást.

Helyi fiók jelszavának megváltoztatása ugyanabból a fiókból

 

A helyi fiók jelszavának megváltoztatása nagyjából ugyanúgy működik, mint a Hogyan távolítsuk el a Windows jelszavunkat? című cikkünkben bemutatott jelszó eltávolítási művelet, – persze azzal a különbséggel, hogy jelen esetben ahelyett, hogy törölnénk, csupán megváltoztatjuk azt. A metódusban egyébként csak a legvégén lesz különbség, de erről bővebben majd az adott screenshot-nál írunk majd.

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

 

Nyissuk meg a “Gépházat”. (Katt a Start Menüre és alulról a második.) 

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

Válasszuk ki a “Fiókok” lehetőséget. 

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?


Válasszuk a “Bejelentkezési lehetőségek” fület, majd kattintsunk a “Módosítás” (ha nincs jelszavazva a gépünk, akkor “Hozzáadás”) gombra.

 

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

A következő ablak pedig már fel is kínálja nekünk a jelszócsere lehetőségét, amihez nem kell mást tennünk, mint jelenlegi jelszavunkat megadni és a “Következőre” kattintani. 

 

Amennyiben jelenleg nincs beállítva belépési azonosító, úgy ez az ablak nem fog megjelenni, hanem egyből a “Jelszócsere” művelethez ugrik a folyamat.

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?


A “Jelszócsere” ablakban három kitöltésre váró mezőt látunk majd magunk előtt, “Új jelszó”, “Jelszó megerősítése” és “Jelszó-emlékeztető” címekkel ellátva. Töltsük ki a mezőket értelemszerűen, majd kattintsunk a “Következőre”.

Hogyan lehet megváltoztatni a Microsoft accounthoz és a helyi fiókhoz tartozó jelszót?

A következő bejelentkezésnél már az új belépési azonosítóra lesz majd szükségünk. Kattintsunk a “Befejezésre” és készen is vagyunk.

K: Hogyan tudom a Windows jelszót megváltoztatni?

V: Jelszavunk megváltoztatásához menjünk végig a Gépház > Fiók > bejelentkezési beállítások menüpontokon, majd a Jelszónál kattintsunk a Módosítás gombra és kövessük a lépéseket. 

K: Mit jelent a Windows jelszó alaphelyzetbe állítás?

V: Ha elfelejtettük és/vagy elvesztettük a jelszavunkat és nem tudunk belépni a rendszerbe, úgy az alaphelyzetbe állítása jelenthet megoldást. 

K: Hogyan tudom alaphelyzetbe állítani a Windows jelszót?

V: A Windows 10 alaphelyzetbe állítása csak az 1803 és annál újabb verziók esetén lehetséges, ennél a verziónál jelentek meg ugyanis először a biztonsági kérdések. A korábbi verzióknál lehetséges ugyan az eszköz visszaállítása és új jelszó megadása, ám ennek eredményeképpen minden adat, program és beállítás automatikusan törlődik. Természetesen, ha korábban készítettünk biztonsági mentést, a törölt fájlok ezt követően visszaállíthatók. Az alaphelyzetbe állítást a Shift és a Újraindítás (Start menü > újraindítás) egyidejű lenyomásával kezdhetjük meg. A Beállítások kiválasztása képernyőn válasszuk a Hibaelhárítást > PC alaphelyzetbe állítása, majd a Minden elem eltávolítása opciót.

Az 1803 és annál újabb verziójú rendszerek esetén válasszuk a Jelszó alaphelyzetbe állítása lehetőséget > válaszoljuk meg a biztonsági kérdéseket > adjuk meg az új passt és jelentkezzünk be újra.

K: Bejelentkezhetek Windowsba jelszó nélkül?

V: Helyi fiók esetén van lehetőségünk pass nélküli bejelentkezésre, de Microsoft-fiók használatával nincs. Amennyiben Microsoft-fiókot használunk, de jelszavunkat nem szeretnénk minden bejelentkezéskor beírni, úgy használhatunk képjelszót, PIN-kódot, ujjlenyomatolvasós eszköz esetén pedig akár azt is választhatjuk. Ezt a Bejelentkezési beállítások módosítása menüpontban tehetjük meg.

Hasonló bejegyzések

Hogyan tudom meghatározni a billentyűzetem nyelvét és kiosztását? – Mi a különbség az EU/USA kiosztás között és ezek vezérlőgombjai miben különbözhetnek a magyartól?

Mik az alapvető eltérések egy európai és egy amerikai (EU vs US) billentyűzet kiosztás között és miben különböznek ezek a magyartól? A billentyűzetem vezérlőgombjai (pl. Ctrl) miben különbözhetnek a magyartól? Alapvetően 2 dologban különbözhet egy külföldi
Oldal tetejére
Termék hozzá lett adva a kosárhoz

info@westnotebook.hu