
Olvasási idő kb. 7 perc
Ezúttal az Intel új generációs i7-es CPU megoldásának, a 1165G7-nek a teljesítményét fogjuk kivesézni, megvizsgálva azt, hogy pontosan milyen teljesítményre képes önmagában, illetve a mezőnyhöz viszonyítva is. Szó lesz száraz adatokról, benchmarokokról, magokról és szálakról, óra jelekről és végül persze stressz tesztekről is.
Nemrég szintén egy 11. generációs Intel processzort, az i3-1115G4-et vetettük a tesztjeink alá, az erről szóló írásunkat a 11th generációs teljesítmény: i3-1115G4 teszt című cikkünk alatt találod. Jelen tesztünkben egy 16GB memóriával, 256GB NVMe SSD-vel és természetesen a nevezett processzorral rendelkező Dell Latitude 7320 volt a tesztalany, így a végeredményt ezek együttes ereje adta.
Az i7-1165G7 teljesítménye
Az Intel új genes i7 megoldása nem finomkodik, 4 maggal – 8 szálon és 4.7Ghz-es maximális órajellel támad. A teljesítménye nagyságrendileg a konkurens AMD, Ryzen 5 4500U-jához hasonlítható, ám erre kicsit lejjebb majd részletesen is kiterünk, mert persze akadnak azért különbségek. Ha pedig már Ryzen, akkor a Ryzen 7 3750H-val és a Ryzen 3 5300U-val is összevetjük majd, bár persze ott a generációs különbségek miatt a végeredmény nyilván már előre borítékolható. A benchmarkokhoz ezúttal (is) a Cinebench-et, a UserBenchmark-ot és a Geekbench-et használtuk, a sort pedig az AIDA64 stressz tesztjével zártuk.
Az i7-1165G7 teljesítménye a Cinebench eredményei alapján

A sort a Cinebench-el nyitottuk, ahol a lehető legreprezentatívabb eredmény érdekében a 15-ös, a 20-as és a 21-es verziót is lefuttattuk. A 1165G7 a 15-ös verzióban a saját mezőnyén belül középtájon végzett (100.84 fps, 739 cb) asztali processzorokat megszégyenítő, illetve megközelítő teljesítménnyel. Ugyanez a hatékonyság jellemezte a 20-as verziót is, olyannyira, hogy a végeredmény (1533 pont) K-s és HQ-s processzorokkal azonos teljesítményt idézett. Végül az R23-ban elért (4793 pontos több, 1507 pontos egymagos) eredmények esetén sem számítottunk kevesebbre, hiszen az ott prezentált summa nem csupán egyes az asztali procikat, például az i7-7700K-t vert lazán, de még az i9-9880H mobil processzort is beelőzte.
Az i7-1165G7 teljesítménye a Geekbench 5 alatt
A tesztsorozat mintegy zárásaként a Geekbench 5 alatt is megvizsgáltuk az i7-1165G7 teljesítményét. A prezentált végeredmény pedig a feljebb látható Cinebench eredményekből szerzett tapasztalatainkat is megerősíti, vagyis, hogy az Intel 11. generációs CPU-ját, igencsak illusztris processzorok veszik körül a teljesítmény skálán.




Az alábbi notebookcheck-es listából jól látható, hogy a benchmark összeredményeket figyelembe véve, az i7-1165G7 olyan megoldásokat kényszerített maga mögé, mint az asztali fronton elérhető i7-4790K és i5-8500T, az i5-9400H vagy az i7-7920HQ.
Az i7-1165G7 teljesítménye terhelés alatt
Az AIDA64 Extreme alatt a CPU-t, az FPU-t és a cache-t terheltük egyidőben. A terhelési folyamat alatt a processzor magjainak átlaghőmérséklete ~ 50-55 fok volt, mely a stresszteszt kezdetén fel-felugrott 70+ fölé, majd egy rövid, ~ 60-65 fokos etapot követően végül beállt ~ 49-53 fok közé.

A stressz teszt előtt, nyugalmi állapotban a processzor órajele 1300 Mhz volt, majd a tesztet indítva 4100 Mhz-re ugrott, hogy pár pillanattal később aztán szépen lassan csökkenni kezdjen, néhány percig tartva egy 3000-3400 Mhz közötti értéket. Néhány percet követően végül ez az érték 2000-2100 Mhz-re esett, majd ez az átlag a teszt közel egésze alatt tartotta is magát.

Az i7-1165G7 fogyasztása
Az órajelet és a hőmérsékletet követően természetesen a fogyasztást is megnéztük, az ehhez szükséges terheléshez pedig ugyanígy az AIDA64 Extreme stressztesztjét hívtuk segítségül. A teszt indítását megelőzően a fogyasztás minimumára 6-9 wattot mértünk, majd rögtön a stresszteszt elindítását követően ez az érték 66-68 wattra szaladt fel, hogy utána szépen lassan csökkenni kezdjen egészen addig, amíg egy stabil, 24-25 watt közötti átlagra be nem állt. A stressztesztet leállítva ez a fogyasztási érték kapásból 10 watt alá zuhant, majd be is állt a kezdeti 6-9 értékre.
Az i7-1165G7 teljesítménye a Userbenchmark alapján

A UserBenchmark summája alapján a CPU egymagos teljesítménye rendkívül combos, így nem csupán a mindennapi teendőkhöz, de az integrált kártyák mezőnyében rendkívül erős Iris Xe-vel kiegészítve, az i7-1165G7 a könnyebb workstation feladatokhoz és a játékélmény belépő szintű élvezetéhez is kiváló.
i7-1165G7 vs i7-1065G7
Első körben a leglogikusabb teljesítménybeli összevetés a közvetlen előddel, vagyis az i7-1065G7-el való összehasonlítás, hiszen ez szemlélteti a legeffektívebb módon a generációs különbségekből eredő teljesítménybeli előrelépést.

A UserBenchmark mérései alapján jól látszik, hogy az i7-1165G7 minden létező fronton lekörözte az i7-1065G7-et, tehát mind a gaming (72%-os hatékonyság az előd 63%-os hatékonyságával szemben), mind az asztali (81%-os hatékonyság a 70%-al szemben), mind pedig a workstation (60% az 51%-al szemben) felhasználási területen. Már rögtön ezeken az értékeken szemmel látható, hogy a generációs különbség itt bizony közel sincs elmismásolva, hanem ténylegesen is tetten érhető. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az average score teljes egésze alatt minimum 25%, maximum 30%-os a 11. genes CPU előnye az elődjével szemben. Ez pedig tulajdonképpen azt jelenti, hogy mint ahogyan azt a cikk elején linkelt i3-1115G4 tesztben is említettük, a 1115G4-nek a legnagyobb erénye főként az egymagos teljesítményben érhető tetten, a többmagos feladatokban pedig szépen lassan vissza-visszacsúszik a középmezőnybe. A nagytesónak, vagyis az i7-1165G7-nek ugyanakkor nincsenek ilyesfajta gyengéi, hiszen az i7-es megoldás már nem mutat szignifikáns teljesítménybeli eltéréseket az egy- és a többmagos feladatok között, hanem stabilan tartja a 25% feletti erőfölényét.


A két CPU közötti generációs különbségeket természetesen a nanoreview tesztjei is alátámasztották, ráadásul nem csupán az egy- és többmagos feladatok közötti nyers százalékos fölények kerültek megerősítésre, hanem a lefuttatott benchmarkok is 13% – 35%-os különbséget mértek a 11. genes processzor javára.
i7-1165G7 vs Ryzen 5 4500U

A következő összehasonlítási alap a konkurens gyártó, Ryzen 5 4500U procija volt, ahol bár már kevésbé voltak élesek a különbségek, az i7-1165G7 előnye még így is szemmel látható, – legalábbis ami az egy- és kétmagos feladatokat illeti. Az egymagos műveleteknél ugyanis 48%, a kétmagosnál pedig 27% az Intel proci előnye. A kocka ugyanakkor a 4 és 8 magos feladatoknál fordul, előbbinél ugyanis 7%-os, utóbbinál pedig 4%-os előnyre fordított a 4500U.


Bár a többmagos benchmarkok-nál a nanoreview tesztje alapján a két CPU (nagyjából) fej-fej melletti, de legalábbis elhanyagolható százalék beli különbségű teljesítményt abszolvál, az egymagos eredményeken azért itt is jól látható az Inteles proci 17% – 31% előnye.
i7-1165G7 vs Ryzen 7 5700U
Az összehasonlítások során egy másik AMD megoldással, nevezetesen a Ryzen 7 3750H-val is összevetettük az Intel új genes i7-esének teljesítményét.

A UserBenchmark eredményei alapján hasonló helyzet áll fenn, mint a Ryzen 5 4500U esetén, vagyis, hogy míg az egy- és kétmagos fronton a pálya az Intelnek lejt, addig 4 és 8 magos fronton ez már egyáltalán nincs így. Az egymagos feladatokban kifejezetten nagy, 34%-os az i7-1165G7 előnye, két magosban is 22%, a négy magosban ugyanakkor már az AMD kerekedik felül, igaz, csupán egyetlen százalékponttal. A dolog pedig a 8 magos feladatok esetén válik csak igazán érdekessé, ott ugyanis már rögtön 21%-os fölénnyel fordítja meg az eredményt a Ryzen 7 5700U.8


A nanoreview tesztjei alapján a UserBenchmark-os eredmények megerősítésre kerültek, vagyis az i7-1165G7 az egy- és kétmagos 10% – 21%-os előny), az 5700U pedig a többmagos (39% – 52%-os előny) feladatokban jeleskedett.
i7-1165G7 vs Ryzen 3 5300U
Az “összehasonlítósdit” a Ryzen 3 5300U-val való megmérettetéssel zártuk, ahol az i7-1165G7 gyakorlatilag minden létező fronton és kategóriában leiskolázta a AMD-s kollégáját. Ezúttal pedig igaz ez mind az egy, mind pedig a többmagos műveletekre is.


A mellékelt eredményeken jól látható, hogy az Inteles CPU előnye szinte minden szegmensben és benchmarkban fölényes, minimum 6%-os, maximum pedig 38%-os előnyt aratott.
Összegzés
A 4 magos – 8 szálon futtató i7-1165G7 a maga 4,7 Ghz-es maximális órajelével nem csupán az előzetesen elvárt szintet hozta, de még rá is tett arra egy lapáttal. Elődjére, az i7-1065G7-re szinte minden tekintetben rálicitált és bár az összfogyasztása valamivel azért több, ezt éppen az érezhetően erősebb teljesítmény indokolja. Az Intel új genes processzora a benchmarkok, illetve a terheléses tesztek alatt is mind az egy, mind pedig a többmagos feladatokban is kifejezetten erős, – szó sincs a magok számával fordítottan arányos teljesítmény csökkenésről. A 1165G7 minden tekintetben előrelépés és abból is a nagyobb fajta, ami például az integrált Iris Xe G7-tel kiegészülve meglepően erős teljesítmény abszolválására képes.

GYIK
K: i7-1165G7 vs Ryzen 3 5300U? Melyik CPU a jobb?
V: Az Intel új generációs i7-esének előnye az egymagos és a többmagos teljesítményben, illetve szinte minden szegmensben és benchmarkban fölényes, minimum 6%-os, maximum pedig 38%-os fölénnyel.
K: i7-1165G7 vs Ryzen 7 5700U? Melyik CPU a jobb?
V: Az egy- és kétmagos fronton a pálya az Intelnek lejt, addig 4 és 8 magos fronton ez már egyáltalán nincs így. Az egymagos feladatokban kifejezetten nagy, 34%-os az i7-1165G7 előnye, két magosban is 22%, a négy magosban ugyanakkor már az AMD kerekedik felül, igaz, csupán egyetlen százalékponttal. A dolog pedig a 8 magos feladatok esetén válik csak igazán érdekessé, ott ugyanis már rögtön 21%-os fölénnyel fordítja meg az eredményt a Ryzen 7 5700U.
K: i7-1165G7 vs. AMD Ryzen 5 4500U? Melyik CPU a jobb?
V: Az egymagos műveleteknél 48%, a kétmagosnál pedig 27% az Intel proci előnye. A kocka ugyanakkor a 4 és 8 magos feladatoknál fordul, előbbinél ugyanis 7%-os, utóbbinál pedig 4%-os előnyre fordított a 4500U.
K: i7-1165G7 vs i7-1065G7? Melyik CPU a jobb?
V: Az i7-1165G7 minimum 25%, maximum 30%-os erőfölénnyel bír az elődjével, vagyis az i7-1065G7-el szemben.
K: Mennyit fogyaszt az i7-1165G7?
V: Az i7-1165G7 nyugalmi helyzetben 6-9 wattot, terhelés alatt pedig 24-25 wattot fogyaszt.
K: Az i7-1165G7 teljesítménye – mit tud pontosan az Intel új procija?
V: Az Intel új genes i7 megoldása 4 maggal – 8 szálon és 4.7Ghz-es maximális órajellel támad.