
Ezúttal arra keressük majd a választ, hogy mik az ideális használt laptop kiválasztásának kritériumai. Cikkünk első felében így felhasználási mód szerint mutatjuk majd be, hogy az adott célterülethez milyen laptop is dukál, míg a második felében már azt fogjuk megvizsgálni, hogy vásárlás előtt pontosan milyen szempontok szerint kell az adott használt laptopot letesztelni.
Való igaz, hogy elektronikai eszközt választani nem egyszerű feladat. Számos tényező van, amit ilyenkor számításba kell venni, köztük természetesen azt, hogy mit szeretnénk és mennyiért. Persze teljesen természetes módon a többség általában a legjobb, mégis legolcsóbb megoldást keresi, így ezen a szűk keresztmetszeten vágnak neki az ideális eszköz kiválasztásának. Jelen feltételek mellett ez azonban nem egyszerű feladat, pláne úgy, hogy sokan még mindig kicsit tartanak a használt jelzőtől. Persze természetes, hogy az ember óvatos, hiszen senki sem szeret olyan döntést hozni, ami kisvártatva mondjuk rossznak bizonyul és megbánás a vége. Elég csupán néhány dolgot, így az ár/érték arányt, a garanciát, illetve a külső és belső állapotot jól szemügyre venni ahhoz, hogy tudjuk, vajon jól döntünk-e. Persze mivel ez egy kicsit összetettebb folyamat, így ennél azért néhány gondolattal most mélyebbre megyünk majd, kicsit behatóbban megvizsgálva, hogyan is válasszunk magunknak használt laptopot.
Milyen használt laptopot vegyek – célterület alapján?
Persze hasznos, ha van egy origó, amely mentén elindulhatunk, egy jó nagy adag tudás, melyre támaszkodva könnyebbé tehetjük a választást, meg persze némi szerencse is, hogy gondosan megválasztott használt laptopunk tényleg olyan legyen, mint reméltük. Az első és legfontosabb természetesen az, hogy milyen típusú laptopra is van szükségünk? Pontosan mire használnánk? Játékra? Munkára vagy tervezésre, esetleg csak otthoni filmezésre, böngészésre? Mekkora legyen? Világítson-e a billentyűzet? Akarjuk-e bővíteni, tuningolni vagy pont úgy a jó, ahogy van? Mivel egyáltalán nem mindegy, hogy mit mire akarunk majd használni, így fontos tisztában lennünk saját igényeinkkel, ahogy az sem árt, ha preferenciáink alapján célzottan válasszuk ki a megfelelő laptop kategóriát.
Milyen laptopot vegyek 2025-ben?

Az évszám, mint olyan nem feltétlenül kulcsfontosságú egy használt laptop esetén, így ha egy megbízható, nem túl öreg használt notebook tavaly megtetszett, azt nyugodtan megvehetjük 2021-ben is. Csak ne felejtsük el a cikk második felében taglalt, sarkalatos pontokat figyelembe venni a vásárlásnál.
Milyen laptopot vegyek játékra?

Ez elsősorban attól függ, hogy milyen típusú és milyen hardverigényű játékokat preferálunk, illetve, hogy nekünk milyen grafikai igényeink vannak. Elég-e nekünk például, ha egy adott játékot csak mediumon futtatunk, vagy mindenképpen az ultra beállításokat szeretnénk megcélozni. Egy azonban biztos: dedikált VGA és minimum 8, de inkább 16GB memória a modern játékokhoz manapság már elengedhetetlen. Ez pedig még csak a belépő szint, komolyabb élményre, a legújabb címekhez és kompromisszummentes grafikai beállításokhoz már minél erősebb VGA-ra, legalább 16GB RAM-ra, SSD + HDD kombóra, illetve FullHD kijelzőre lesz szükségünk. Amennyiben ilyen megoldásban gondolkodunk, érdemes ezügyben az alábbi linken található használt gamer laptop kínálatunkat átmazsolázni.
Milyen laptopot vegyek gyakori utazáshoz?

Ilyen esetekben érdemes lehet a kisebb képátlójú, könnyebb, mégis stramm és minőségi anyagból készült darabokban gondolkodni. Egy 15.6”-os vagy még attól is nagyobb gép hurcolászása hosszútávon kényelmetlen lehet, így mindenképpen 14”-es vagy az alatti méretezésű megoldásban célszerű gondolkodni. Megfontolandó ilyenkor, hogy például már eleve valamilyen 2-in-1 modellben, tehát valami érintőkijelzős, tabletként is funkcionáló darabban gondolkodjunk. Könnyen hordozható használt laptop kínálatunkat ezen a linken, míg érintőképernyős laptopjainkat ezen a linken találod.
Milyen laptopot vegyek böngészésre?

Mivel böngészéshez az erős processzor nem feltétel, így alapvetően már az i3 megoldások is teljesen elegendők. 8GB, de inkább 16GB memória, valamint egy SSD azonban ma már javasolt, pláne, ha egyszerre sok tabot nyitunk, több mindent futtatunk.
Milyen laptopot vegyek grafikai munkára, videovágásra?

Photoshophoz, Illustratorhoz és teljesen alapvető videószerkesztéshez egy gyengébb dedikált kártya már bőven jó, de nem létszükség. Processzorból ugyanakkor kell az erősebb megoldás, memóriából legalább 16GB-nyi, SSD-ből pedig lehetőség szerint egy nagyobb (512GB-1TB), NVMe-s darabra lesz szükségünk.
Milyen laptopot vegyek magas üzemidővel, hosszú akkumulátor idővel?

A magas üzemidő, vagyis a hosszú akkumulátor működés első feltétele a minél nagyobb aksi. Ez persze önmagában még semmire sem garancia, hiszen azt, hogy egy gép egy töltéssel meddig húzza, számos egyéb tényező is befolyásolja. Ilyen például az adott gép hardveres eszköztára, vagyis, hogy a processzor mennyire modern. A modern CPU-k fogyasztása jóval alacsonyabb, így minél újabb az adott CPU, annál jobb lesz az üzemidő. Az U és az Y végződésű processzorok fogyasztása a legkedvezőbb, a H, az MQ és a HQ, vagyis a workstation és a gamer gépek processzorai pedig teljesítmény orientáltak, így nagyobb a fogyasztásuk is.
Milyen laptopot vegyek tervező, modellező programokhoz? (Pl.: CAD, 3D modellező, Solidworks, AutoCAD, ArchiCAD, Revit, Catia, Maya, stb.)

Az olyan komolyabb hardveres hátszelet igénylő feladatokhoz, mint amilyenek például a CAD programok vagy maga a renderelés, már nem elegendő a belépő szint, így mindenképpen egy mind hardveresen, mind pedig például a kijelzőjét (magas kontrasztarány és színhűség) tekintve prémium kategóriába sorolható workstationben kell gondolkodni. A workstation modellek Quadro vagy Firepro megoldásai ugyanis kifejezetten professzionális felhasználásra lettek tervezve, ezek a kártyák a workstation feladatokban ugyanis lényegesen pontosabbak, stabilabbak és gyorsabbak, mint a gamer megoldások (GeForce, Radeon). Az említett hardverigényes feladatok gördülékeny élvezetéhez már a CPU, a VGA, a RAM és az SSD együttes erejére van szükség. A gyors munkát elsősorban a processzor és a lehetőség szerint minél több és gyorsabb memória együttes ereje teszi lehetővé, az NVMe SSD a betöltési időt és a mentési sebességet rövidíti és mivel a workstation modellekben esetenként már nem kettő, hanem akár négy memória slot is található, így foglalat függvényében az adott gép akár 128GB-is is felhúzható.
Milyen laptopot vegyek forex, crypto, valuta és tőzsdei kereskedéshez?

A 8. generációig egy 4 magos i5-ös processzor, attól felfelé pedig akár egy i3 megoldás is elég lehet. Memóriából 8GB a létminimum erre a területre, ám inkább 16GB az ajánlott. Az SSD a sebesség miatt elengedhetetlen, a mobilitás érdekében pedig az akkumulátor időre is javasolt figyelni. Érdemes továbbá külső monitorra csatlakoztatva használni, ám amennyiben ez nem megoldható, úgy érdemes minél nagyobb kijelzőjű (15.6” vagy 17.3”) és felbontású (FHD) megoldást választani.
Milyen laptopot vegyek könyvelési feladatokhoz és a különböző számlázó programokhoz?

Csakúgy, mint a különböző multimédiás (filmezés, stb.) vagy általános (böngészés, stb.) feladatokhoz, úgy általában a könyvelési és számlázási feladatokhoz sem kell feltétlenül erős vas, így egy erősebb i3 vagy egy közepesen erős i5 processzortól már jók lehetünk. Ugyanez igaz az SSD-re és a memóriára is, utóbbiból 8GB alapvetően elegendő, 16GB-ra maximum akkor lehet szükség, ha nagy Excel táblákkal vagy nagyobb mennyiségű adat halmazokkal dolgozunk.
Milyen laptopot vegyek egyetemre, tanuláshoz?

Ez nagyban függ attól, hogy pontosan mit tanulunk az egyetemen. Ha például 3D tervezést, úgy Quadro vagy Firepro VGA-val ellátott workstation-nél nem szabad alább adni, hiszen egy VGA nélküli laptopon nem tudunk majd CAD programokat futtatni, tervezni vagy vágni. Ugyanez igaz, ha játszani szeretnénk, nyilván akkor is szükség van egy dedikált grafikus modulra, minimum i5-ös CPU-ra és legalább 8GB, de inkább 16GB memóriára. Amennyiben viszont csak Office-hoz keresünk gépet, úgy egy üzleti gép is bőven megteszi. A komolyabb feladatokhoz ajánlott üzleti laptopjainkat az alábbi, míg az általános felhasználásra szánt modelljeinket ezen a linken találod.
Milyen laptopot vegyek filmnézésre?

Az olyan általános teendőkhöz, mint amilyen a filmnézés vagy a böngészés, nem feltétlenül szükséges az erős vas, ezek a feladatok ugyanis nem igényelnek sem videokártyát, sem pedig combos processzort, egy SSD és legalább 8GB-nyi memória azonban manapság nagyjából elengedhetetlen. Ennek okán, ha valóban csakis az ilyen jellegű feladatokhoz keresünk használt laptopot, úgy tulajdonképpen szabhatjuk akár szűkebbre is keretet. Egy 15.6”-os kijelző méret azonban mindenképpen indokolt, hiszen egy nagyobb panelen nyilván élvezetesebb filmezni, mint egy kisebb ultrabookon. Az ilyen jellegű tervekhez pedig szíves figyelmedbe ajánljuk, az alábbi linken található, általános felhasználásra szánt használt notebook kínálatunkat.
Milyen laptopot vegyek a gyereknek?

Az, hogy milyen laptopot vegyünk a gyereknek, szintén sok mindentől függ. Függ egyrészt attól, hogy hány éves a gyerkőc, pontosan milyen célra is lesz használva, nem utolsó sorban pedig attól, hogy nagyjából mennyit szánunk rá. Egy több száz ezres, erős, tervezésre gyártott VGA-val rendelkező workstation egy bizonyos életkor alatt nyilván teljesen felesleges, úgyse lenne kihasználva, cserébe viszont állandóan azon aggódhatnánk, hogy gyermekünk vajon mikor ejti le, áztatja el vagy vágja gallyra hardveresen. Minecraftra és társaihoz persze kell a GPU, de bőven elegendő hozzá egy belépő szintű, nagyságrendekkel olcsóbb konfiguráció. Komolyabb címekhez, magasabb beállításokhoz azonban minél erősebb VGA, legalább 16GB memória és egy SSD+HDD kombó az ajánlott. Komoly szándékokkal pedig a FullHD kijelző szintén elengedhetetlen. Az ideális videokártya kiválasztásához, az ezen a linken elérhető notebookcheck-es írást érdemes átbogarászni.
Milyen márkájú laptopot érdemes venni?
Amennyiben nincs már egy jól bejáratott, preferált márkánk, úgy érdemes lehet utánaolvasni, hogy melyiktől mire számíthatunk, a felhasználóknak mik a tapasztalataik általában, miért ajánlják inkább ezt vagy azt a típust. Annyi biztos, hogy üzleti laptopok esetén sem a Lenovo-val, sem a Dell-el, sem pedig a HP-val nem nyúlhatunk mellé.