Hogyan győződhetünk meg az akkumulátor várható élettartamáról?

Hogyan győződhetünk meg az akkumulátor várható élettartamáról?

Egy notebook akkumulátorának elhasználódásánao ellenőrzése minden esetben kulcsfontosságú, pláne, ha sokat utazunk. Sajnos a nem megfelelő bánásmód azonban jócskán képes megrövidíteni egy akkumulátor becsült élettartamát, így érdemes tisztában lenni azzal, hogy mit ajánlott és mit nem ajánlott tenni annak érdekében, hogy laptopunk aksija a lehető legtovább állja ki az idő próbáját. 

Bár korábban több cikket is szenteltünk már az akkumulátoroknak, akkor elsősorban az akkumulátorra vonatkozó helyes használatra, illetve az öregedési folyamat lassításának lehetőségére szerettük volna felhívni a figyelmet. Fontos azonban szót ejteni arról is, hogy pontosan hol és hogyan tudjuk megnézni, hogy laptopunk akkumulátora milyen általános állapotnak örvend, vagyis a gyártási állapothoz képest milyen az elhasználódása, ebből eredően pedig mennyi a becsült élettartama. Természetesen egy újonnan vásárolt laptop esetén nincs zsákbamacska, hiszen a bontatlan notebookok aksi kapacitása nyilván maximális, egy másodkézből vett laptop esetén ugyanakkor már egészen más a helyzet. Egy használt notebook bizony csak ritkán nulla kilométeres, így nem árt tisztában lennünk azzal, hol győződhetünk meg az aksi elhasználódásáról.


Ezt a leghatékonyabban egy külsős szoftver, például a HWinfo vagy az Aida64 segítségével ellenőrizhetjük. - A két programról a Hogyan tudom megnézni, hogy milyen hardver van a gépemben? című átfogó cikkünkben értekeztünk bővebben, most azonban kizárólag az akkumulátorra vonatkozó funkcióikat érintjük majd.
Az akkumulátor elhasználódásának megállapítására több, akár ingyenesen (de legalábbis 30 napos ingyenes próbaverzión keresztül) is használható szoftver létezik, a két legnépszerűbb, vagy legismertebb ezek közül az Aida 64 és a HWinfo. Mindkét program hatékony, a célnak tökéletesen megfelelnek, a felületük pedig átlátható és könnyen értelmezhető.

3+1 program laptop akkumulátor élettartam teszteléséhez

 

Aida64

 

A jól ismert AIDA64 nevű alkalmazás nem csak a konfiguráció kiírásához megfelelő, hanem akkumulátor teszter programként is megállja helyét. A programot megnyitva egy letisztult, jól átlátható felületet találunk, megannyi hasznos opcióval, ám jelen esetben nekünk csupán az akkumulátort érintő résszel kell foglalkoznunk. A bal oldali függőleges sávban látjuk a program kínálta lehetőségeket, ahol pillanatnyilag mi csak az akkumulátorra vonatkozó pontot vesszük most górcső alá. Ezt a “Számítógép” pontnál lévő “Energiagazdálkodás” fül alatt találjuk.
Az energiagazdálkodás tulajdonságai mező alatt az olyan általános, akku érintő tulajdonságokat találunk, mint az aktuális energiaforrás, az (aktuális) töltöttség, a teljes, valamint a hátralévő időtartam. Az akkumulátor tulajdonságai mező már informatívabb, itt találjuk ugyanis az olyan részletesebb tudnivalókat, mint a az eszköz neve, a gyártó, sorozatszám, azonosító, stb. Itt olvasható ki továbbá a tervezett és a teljesen feltöltött kapacitás is, a kettő összevetett értékéből pedig jól kikövetkeztethető az akkumulátor várható élettartama, avagy elhasználódása. Persze az Aida 64-et használva nekünk már csak következtetni se kell, a szoftver ugyanis az elhasználódás mértékét is megmutatja nekünk.
Amennyiben tehát az elhasználódás mértéke, vagyis a wear level mondjuk 50%, úgy az adott akkumulátor 50%-os élettartammal rendelkezik. Ez a gyakorlatban pedig azt jelenti, ha az aksi tervezett üzemideje például 7-8 óra, akkor 50%-os elhasználódás esetén csupán ~3-4 órát fog bírni. Töltsd le Te is az Aida64 laptop konfiguráció kiolvasó programot!

 

 akkumulátor élettartam - aida64

 

 

HWiNFO

 

A HWiNFO tulajdonképpen az AIDA64-hez hasonlóan működik, a felületet tekintve sincs számottevő különbség és hasonlóképpen áttekinthető, akkumulátor teszter programként és konfiguráció kiolvasáshoz is használható az alkalmazás. A programot megnyitva, a bal oldali sáv legalján található “Smart Battery” lenyíló fül alatt találjuk az akkumulátort érintő tudnivalókat. Annak függvényében, hogy az adott gép hány akkuval rendelkezik (ez nagy általánosságban egy, de például külső, tehát egy második akkumulátort is használó laptop esetén akár kettő is lehet), annyit találunk a lenyíló menüben. Az adott aksira kattintva, az Aida-hoz hasonlóan felépített összegzés látható, így például a wear levelt is itt találjuk, ami alapján a feljebb említett módon tudunk meggyőződni a várható élettartamról. Töltsd le Te is a HWiNFO laptop konfiguráció kiolvasó programot!

 

 akkumulátor élettartam - hwinfo

 

BatteryInfoView

 

A Batteryinfoview bár korlátai okán talán kevésbé népszerű megoldás, hiszen az iménti programokkal szemben csupán az akku adatok kiolvasására képes, erre a célra ugyanakkor kiváló. A programot megnyitva rögtön az aksi tulajdonságait összegző sávot látjuk, ahol a korábban bemutatott programokhoz hasonlóan, a legfontosabb tudnivalókat, köztük természetesen az állapotot böngészhetjük végig. Az egyetlen lényeges különbség, hogy míg a felső kettőnél a wear levelt, vagyis az elhasználódást, addig a BatteryInfoView-nál a battery health-et látjuk. Ez tulajdonképpen éppen a fordítottja a wear levelnek, azaz a BatteryInfoView-ban azt látjuk, hogy a nagy egészből -ami nyilván 100%-, hány százalék áll még rendelkezésre. Töltsd le Te is a BatteryInfoView akkumulátor tesztelő programot!

akkumulátor élettartam - battryinfoview

 

+1: PowerShell - Akkumulátor teszt külső program nélkül

 

Érdemes még megemlíteni, hogy az imént felsorolt szoftveres megoldásokon felül, az akkumulátor elhasználódásának megállapítására, még egy haladó módszer is rendelkezésünkre áll, amelyhez nem szükséges külön program, a Windows beépített funkcióját használja csak. Ennek használatához nem kell mást tennünk, minthogy megnyitjuk a Windows PowerShellt és a PS C:\Users\Admin> után, az alábbiak közül, valamelyik parancsot bemásoljuk: 

Parancs 1:

Add-Type -AssemblyName PresentationFramework

$batteryfullcharged = (Get-WmiObject -Namespace 'root\wmi' -Query 'select FullChargedCapacity from BatteryFullChargedCapacity').FullChargedCapacity
$batterydesigned = (Get-WmiObject -Namespace 'root\wmi' -Query 'select DesignedCapacity from BatteryStaticData').DesignedCapacity
$batteryhealthpercent = ($($batteryfullcharged) / $batterydesigned) * 100
$batteryhealthpercentstr=[String]$batteryhealthpercent
$batteryhealthpercentstrshort = [String]$batteryhealthpercentstr.Substring(0,4)+[Char]0x0025
[System.Windows.MessageBox]::Show("Akkumulator allapota $batteryhealthpercentstrshort")

Parancs 2:

set-executionpolicy remotesigned
powercfg /batteryreport /output "C:\Windows\system32\battery-report.html"
& "C:\Windows\system32\battery-report.html"

Az adott parancs beillesztését követően üssünk egy entert, egy felugró ablak pedig már rögtön tájékoztat is bennünket az akkumulátor állapotáról. Fontos azonban megjegyezni, hogy a BatteryInfoView-hoz hasonlóan, ez a parancs is fordítva működik, tehát nem a wear levelt, hanem a health-et látjuk. Ez pedig csakúgy, mint az említett programnál, jelen esetben is azt jelzi, hogy a 100%-os lehetséges maximumból, hány százalékos az aksi életkapacitása.

 

akkumulátor állapot powershell