Új generációs élmény - Dell Latitude 7420 teszt

Új generációs élmény - Dell Latitude 7420 teszt

Teszteltük a Dell legújabb üzleti laptopját, a Dell Latitude 7420-at. A típus sikere szinte biztosra vehető, tesztünk következő bekezdéseiben részletesen leírjuk, miért is gondoljuk így. Gépházban, akkumulátorban, kijelzőben és legfőbbképpen hardverben is fejlődött az elődhöz képest. 

Bár tény, hogy az Intel még tavaly, a negyedik negyedévben sem engedte el teljesen a tizedik generáció kezét (i5-10500H), már a 2020-as esztendő harmadik negyedévben nem is egy, hanem rögtön kettő 11. generációs processzorral (i5-1130G7 és i5-1135G7) támadt. Az új generáció pedig természetesen nem csupán a nevében hordoz magában megújulást vagy előrelépést, a fejlődés nyilván a teljesítményben is tetten érhető. Az új generáció egyik, ha nem legékesebb hírnöke pedig nem más, mint a Dell Latitude 7420, ami már ízig-vérig 11. generációs belbeccsel lett felvértezve. Az új generációs processzorhoz pedig nyilván új generációs GPU dukál, ami prezentációját tekintve ezúttal már bőven túlmutat az Intel integrált kártyái esetén megszokott teljesítményen.

Külcsín

 

A Dell Latitude 7420-ban a gyártó üzleti modelleire jellemző összes elegancia megnyilvánul, magában hordozva ezzel a kompakt kialakítást, valamint a minden giccstől és sallangtól mentes, mégis dizájnos és dekoratív formatervet egyaránt. A kompakt pedig itt tényleg szó-szerint értendő, a laptop méretezése a maga 321x17x209 mm-es számaival, illetve a mindösszesen 1.22 kilójával ugyanis minden szempontból felhasználóbarát és mobilis. A grafitszürke, szálcsiszolt fedlap és géptest, illetve a mélyszürke klaviatúra együttesen kifejezetten elegáns összképet eredményez, az anyaghasználat pedig minden tekintetben minőségi, a szénszálas borítás nem csupán esztétikailag, de tapintásra is a prémium-érzetet erősíti.

7420 teszt kép

 

7420 teszt kép

 

7420 teszt kép

 

7420 teszt kép

 

Forrás: Laptopmedia.com

 

Kijelző, portkiosztás és billentyűzet

 

A küllemi sajátosságokon túl, természetesen a kijelző minőségére sem lehet panaszunk, a Dell ugyanis a FullHD (1920x1080) IPS matt panellal, ebben a tekintetben nem csupán hozza a kötelezőt, de a 400 nit - 100% sRGB-s minőségével még bőven rá is licitál az elvárásokra. Bár a port kiosztás kissé talán szükebbre lett szabva, összességében így sincs hiány semmiből. Bal oldalon, a ventilátor rács két oldalán találunk egy USB C meghajtót, ami egyben a töltésért is felel, valamint egy audio-jack csatlakozót. A lényeg tehát a jobb oldalra került, legalábbis a csatlakozók döntő többségét, így pedig az SD kártyaolvasót, a Thunderboltos USB C-csatlakozót, az USB 3.0 portot, valamint a HDMI-t és a Kensington-zárat is itt találjuk. Összességében tehát semmi lényeges nem maradt ki a szórásból, olyan legalábbis biztosan nem, ami egy átalakítóval ne lenne pótolható. A billentyűzet mind tapintásra, mind pedig lenyomásra kiváló, a gép 14”-os méretezéséből fakadóan azonban numerikus billentyű sor nincs a repertoárban, ám ez teljesen magától értetődő. A gépelési élmény összességében kiváló, a billentyűk válaszideje, illetve a lenyomási távolságuk pedig pont olyan, amilyet elvárnánk. A touchpad-tracking is kiváló, felülete teljesen egyenletes, használata kényelmes.

7420 port kiosztás

 

Forrás: Laptopmedia.com

 

Egyéb eszközök

 

A Dell Latitude 7420 hangzása kategóriáján belül bár nem kiemelkedő, a célnak mindenképpen megfelel, a sztereó hangszórók hozzák a kötelezőt, a webkamerába integrált mikrofon pedig tisztességgel lefedi a teljesen alapvető felhasználói igényeket. A négy cellás, 43 vagy 63 Wh-s kiszerelésben is kapható akkumulátor nagyjából 8-10 órás működésre képes, közepes fényerőn használva. A Dell Latitude 7420-ban már a legújabb 5.1-es Bluetooth kapott helyet, továbbá microSD olvasóval, 3.5 mm-es kombó-jack csatlakozóval és 802.11ax wifivel is rendelkezik. Az ethernet csatlakozó ezúttal azonban kimaradt a repertoárból, ám hiánya egy USB-s átalakítóval könnyűszerrel orvosolható.

Belbecs és teljesítmény

 

Elöljáróban annyit már most is elárulhatunk, hogy a Dell Latitude 7420 meglepően jó teljesítménybeli kvalitásokkal lett felvértezve, a csinos külső mögé bizony kellő hátszelet is oda pakoltak a gyártósoron. Mint ahogy azt a bevezetőben is említettük, a 7420 már ízig-vérig 11. generációs darab, ezt pedig nem más, mint a belsőben található i5-1145G7 CPU - Intel Iris Xe GPU párosa gyorsan alá is támasztja. Az idei esztendő első negyedévében piacra dobott, 4 magos - 8 szálon futó processzor már nem kevesebb, mint 4.4Ghz-es órajellel és 8Mb cache-vel jelentkezik munkára, ami már érezhetően komolyabb fegyvertény, mint korábban valaha. Ehhez jön még hozzá az Intel saját maga által fémjelzett Iris Xe Graphics GPU-ja, ami minden korábbi integrált video modulnál nagyobb szeletet akar magának abból a bizonyos tortából, ám teszik mindezt tudatos biztonsági játékkal, a belépő szinttől apránként építkezve, amely stratégiailag abszolút érthető is. 

Intel Iris Xe G7 benchmark teszt - Dell Latitude 7420

Az Iris Xe első blikkre nem vállal túl sokat, de annál még többet is kínál. Teljesítményét tekintve ugyanis a feljebb is említett belépő szintre skálázható, így a konkurens gyártók megoldásai közül pedig talán az Nvidia GeForce MX-szériával sorolható hasonló súlycsoportba. Mint ahogyan az az alábbi linken elérhető UserBenchmark oldalán is jól látszik, az Intel Iris Xe a GeForce MX350-nel nagyjából azonos, bizonyos grafikai szegmensekben pedig még meggyőzőbb teljesítményt nyújt, végeredményben talán még le is körözve ezzel az Nvidia megoldását. Mindamellett, hogy például még a 3D gyorsaságot tekintve is közel fej-fej melletti az eredmény (MX350: 20.1%, Iris: 19.1%), az MRenderben, a tükröződésben és a gravityben az Iris jobb eredmények abszolválására volt képes. Ez pedig nem csupán nagy, hanem egyenesen óriási eredmény egy integrált GPU-tól, nézzük ezt bárhonnan is.

intel iris xe benchmark - latitude 7420

 

 

Forrás: Laptoping.com (A Laptoping.com benchmark tesztjei alapján, az Iris Xe teljesítménye a középmezőnybe, a GTX 1650 Max Q és a MX350 közé helyezhető.)

 

Kvalitásait és rátermettségét pedig a Dell Latitude 7420 - Iris Xe párosa tulajdonképpen minden használatba vett benchmark során bebizonyította, így sem a Furmark vagy a Cinebench, sem a Novabench és a UserBenchMark, sem pedig a 3DMark tesztje során nem hasalt el, noha a határai persze itt-ott azért érezhetőek voltak. Ezek is inkább a 3DMark, azon belül is a Firestrike alatt voltak tetten érhetők, ám ezt aligha hányhatjuk szemre egy integrált GPU-nak, pláne, hogy a Firestrike tudvalevően nem az a könnyen emészthető fajta.

cinebench eredény - 7420

 

7420 furmark teszt - 7420

 

Legyen szó akár a Cinebench, akár a Furmark, akár pedig a UserbenchMark vagy a NovaBench eredményekről, az bizony kétségtelen, hogy az Irisnek ilyen performansszal bizony zokszó nélkül az integrált GPU-k élmezőnyében a helye.

 

7420 userbenchmark eredmény

 

Intel i5-1145G7 benchmark teszt - Dell Latitude 7420

 A UserBenchmark tanúbizonysága szerint az Intel i5-1145G7, az előző generációs i5-10210U-hoz képest már számottevő, százalékban mintegy 35%-ban mérhető teljesítmény boostot kapott, és mint ilyen, jelen esetben az a bizonyos generációs szakadék már jól tetten is érhető. Legyen szó akár az összteljesítményről, akár pedig a magonként szétdarabolt sebességről, a 11. generáció bizony játszi könnyedséggel kerekedett felül az elődön. Az előd pedig itt nem csupán az i5-10210U-ra, hanem konkrétan a Dell Latitude 7410-re is értendő, ami ugye az előző generáció egyik figyelemre méltó üzleti-nagyágyúja volt. A 7420 ugyanakkor minden olyan elemi tulajdonsággal és kvalitással rendelkezik, amiért a 7410-re elismerően bólintottunk, csak persze mindezt még több és még jobb formában. Mintegy érdekességképpen érdemes kicsit elmerülni az alábbi link alatt található, Lenovo Legion Y520-at kiveséző írásunkban és összevetni, hogy a 7420 bár még közel sem definiálható az “erős vas” jelzővel, az azonban kétségtelen, hogy a belépő szintű konfigurációk között már mindenképpen figyelmet követel magának. Az pedig vitán felüli, hogy az Intelnek jól láthatóan szándékában áll majd megvetni a lábát a felsőbb körökben is.

7420 benchmark eredmény - novabench

 

Viszonyításképpen pedig térjünk ki érintőlegesen arra, hogy a Dell Latitude 7420 nem csupán azért említendő egy lapon egy Lenovo Thinkpad L14 Gen 2-vel vagy egy HP Elitebook 840 G8-cal, mert mindegyik 11. generációs konfiguráció, hanem természetesen saját jogán is.

 

A Lenovo L14 Gen 2 (i5-1135G5 - MX450) egyedül a gaming performanszt tekintve kínál számottevően többet a 7420-nál, de míg a Dell az Intel integrált moduljával száll harcba, addig a Lenovo megoldása egy dedikált GPU-val is rendelkező darab. Az L14 emellett egy valamivel (~280 grammal) nehezebb, robosztusabb konfiguráció, így a mobilitás szempontjából plusz egy strigula jár a mindösszesen 1.46 kilós 7420-nak. A Geekbench tesztek alapján a performansz egészen hasonlóan alakult, egymagos teljesítményben a 7420 (+2%), több magosban pedig az L14 (+6%) szerepelt némiképpen jobban, ám mivel egyik fél előnye sem volt igazán számottevő, így legyen döntetlen. A HP Elitebook 840 G8 (i5-1145G7 - Iris Xe Graphics G7) a Geekbench teszteken, az egy -és többmagos feladatokban is rálicitált a 7480-ra, mindkét esetben csupán leheletnyivel. 

Összegzés

 

Mint ahogy arra a bevezetőben is kitértünk, a Dell Latitude 7420 már a 11. generáció üdvöskéje, amely teljesítményével már jól láthatóan körvonalazza és be is célozza az új generáció jövőbeni origóját. Teszi mindezt még véletlenül sem erőlködve vagy izzadság szagúan, hanem óvatosan, stratégiailag is maximálisan megfontolt módon. Az erős, i5-1145G7 CPU és az Iris Xe páros ereje egyszerre nem akar nagyot meríteni, hanem apró, de annál határozottabb léptekkel kívánja bebetonozni az Intel nevét, a belépő szintű konfigurációk nagykönyvébe. Mindemellett pedig az sem elhanyagolható, hogy a Dell Latitude 7420 nem csupán teljesítményét és küllemét illetően prémium, de anyag használatát, illetve a gépház karbonszálas borítását tekintve is.

 

Pro: új generációs teljesítmény, erős integrált GPU, kompakt küllem.
Kontra: csupán belépő szintű gaming teljesítmény.


Amennyiben az olvasottak alapján meghoztuk a kedved ahhoz, hogy Te magad is beruházz egy Dell-re, úgy az alábbi linken található használt Dell laptop gyűjteményünket ajánljuk szíves figyelmedbe.