Mit tegyek, ha a laptopom nem találja a wifi hálózatot?

Mit tegyek, ha a laptopom nem találja a wifi hálózatot?

Mind jól ismerjük már a wifi, vagy úgy általában az internet hiányából fakadó bosszantó érzést, azt amikor kéne, de valamilyen oknál fogva nincs.

Ez lehet azért, mert bár papíron látnia kellene, laptopunk mégsem érzékeli az elérhető hálózatokat. Lehet azért is, mert bár látni látja, valamiért képtelen felcsatlakozni és persze lehet azért is, mert a wifi ilyen-olyan oknál fogva egyáltalán nem akar működni. A jelenségnek számtalan oka lehet, ám most a legalapvetőbb vagy leggyakrabban felmerülő okokat, illetve az azok orvoslására szolgáló megoldásokat vesszük górcső alá. A probléma eredhet az adott eszköz működéséből, például ugye a laptopétól, vagy eredhet a router működéséből is, de akár szolgáltatói hiba is állhat a háttérben. Ez utóbbira persze nincs ráhatásunk, így ezt kár is boncolgatni, pláne, hogy alapvetően ez a ritkább eset. 

 

Wifi bekapcsolása laptopon:

 

Ez tipikusan az a fajta hálózati probléma, ami annyira alapvető és kézenfekvő, hogy sokszor pontosan emiatt nem is gondolunk rá. Ezt azonban mindig érdemes még a legelején ellenőrizni. A wifi ki- és bekapcsolására egyébként a legtöbb laptopnál van külön fizikai gomb vagy billentyűkombináció (pl.: FN + F1-F12), de érdemes a gép oldalán vagy a billentyűzet körül is megnézni, egyes régebbi típusú gépeknél a vezetéknélküli hálózat kapcsolója ugyanis még ott kapott helyet.




a wifit jelző ikon a billentyűzeten

 

(A wifit jelző ikon a billentyűzeten)

 

Ha a gombokkal nem jártunk sikerrel, úgy érdemes még az eszközkezelőn belül megnézni, hogy van-e wifi kártya, látja-e azt az eszközkezelő. Amennyiben nincs az eszközkezelőben, úgy esélyes, hogy a probléma forrása BIOS vagy hardveres eredetű. Bár a BIOS-os forrás ritka, előfordul, hogy ott kell utánanézni, hogy mi nem stimmel és meggyőződni róla, hogy nincs-e véletlenül ott kikapcsolva. Fontos azonban megjegyezni, hogy a BIOS-ban csakis akkor lehet kikapcsolva, ha azt valaki korábban átállította, magától ugyanis ilyen nem történhet. Ezt visszakapcsolni úgy tudjuk, hogy a BIOS-on belül az olyan pontokat érdemes keresni, amik a wireless, a wireless LAN, a wifi vagy a wlan szavakat tartalmazza és amennyiben “OFF” vagy “Disabled” értéket, vagyis kikapcsolt állapotot látunk mellette, állítsuk át. 

 

a hálózati kártyák az eszközkezelőben

 

Mi a teendő, ha a Windows 10 nem látja a wifit? 

 

Ennek ellenőrzésére a lehető leggyorsabb és legkézenfekvőbb módszer, ha a tálca jobb alsó sarkában lévő hálózat ikonra kattintva megnézzük, hogy a wifi ikon miről árulkodik. A jelerősséget annak függvényében állapíthatjuk meg, hogy az említett ikonban mennyi körszelet látszódik. Ha négy rovátkát (három körszelet + egy pont) látunk, úgy maximális a jelerősség, értelemszerűen pedig ahogy csökken a jelerősség, úgy látunk egyre kevesebbet belőlük és fordítva. 

 

 

az elérhető hálózatok a tálca jobb alsó sarkában



Persze nem csupán maguk a rovátkák árulkodnak a kapcsolat aktuális állapotáról, hanem a körülötte megjelenő különböző ikonok is. A sárga felkiáltójel korlátozott kapcsolatot, a sárga csillag nem csatlakozott állapotot, a piros x pedig a wifi vevő kikapcsolt állapotát jelenti. Ilyen esetekben is érdemes az illesztőprogramokat frissíteni, esetleg visszaállni egy előző driver-verzióra, vagy direktbe rákeresni az adott eszközhöz tartozó legfrissebb illesztőprogramra, majd letölteni és telepíteni azt. Előfordulhat az is, hogy bár lát hálózatot, gyanúsan keveset és azokat is gyengén. Ez pedig általában antenna problémára utal.

 

1: Mit tegyünk, ha a wifi csatlakoztatva van, de nincs internet?

 

Máshogy megfogalmazva: Mit tegyünk, akkor ha, hálózat van, de internet nincs? 

1. Ellenőrizzük a routert
2. Hálózati adapter eltávolítása
3. Hálózat alaphelyzetbe állítása
4. Illesztőprogram frissítése - wifi ellenőrzése eszközkezelőben
5. Antenna ellenőrzése

 

Ellenőrizzük a routert:

Ha a fenti lehetőségeket végig zongoráztuk és a laptop körül ezek alapján látszólag minden rendben van, a probléma pedig továbbra is fennáll, úgy jöhet a router. Csakúgy, mint a laptop wifije esetén, úgy a routert tekintve is érvényes, hogy bár triviálisnak tűnik, nézzük meg, hogy be van-e kapcsolva. Amennyiben igen, úgy érdemes is rögtön egy újraindítással kezdeni, hiszen ki tudja? Ha a restart nem oldotta meg a problémát, jöhet is a neheze, vagyis a hardveres (vagy a router admin felületén keresztüli) reset, ami bár kétségkívül hatékony, sajnos mivel ilyenkor minden újra alaphelyzetbe áll, mindent újra rá kell csatlakoztatni a routerre. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor egy laptop beállításait visszarakjuk a gyárira a BIOS-ban. Ehhez persze szükségünk lesz a belépési adatokra, amiket ha esetleg nem találunk, érdemes a gyári manualban megnézni. - Fontos azonban megjegyezni, hogy amennyiben a lakás többi eszköze, tehát telefon, okostévé, esetleg más laptop vagy tablet minden gond nélkül képes a hálózatra felcsatlakozni, úgy szinte biztos, hogy nem a routerben lesz a hiba. Pontosabban technikai értelemben biztosan nem, ilyenkor a jelek már egyre egyértelműbben a laptop irányába mutatnak, ám persze előfordulhat az is, hogy egyszerre mondjuk túl sok eszköz akar a hálózathoz csatlakozni, aminek pont a laptopunk issza meg a levét, de nem kizárt az sem, hogy gépünk valamiféle IP cím alapú gubanc miatt akasztotta össze a bajszát a routerrel, ezt azonban egy mezei újraindítás többnyire meg is szokta oldani. Amennyiben van LAN csatlakozó a gépen, úgy még érdemes lehet kipróbálni, hogy a LAN kábelt a routerbe bedugva lát-e internetet a gép vagy sem. A router admin felületén egyébként rögtön látható, hogy megfelelően működik-e a hálózat, van-e netünk, így ha annak alapján van, úgy dugjuk át a LAN-t közvetlenül a gépbe és ha nincs net, akkor járjunk el az alább leírtakkal, ha pedig van, akkor a router lesz a ludas.

 

Hálózati adapter eltávolítása:

Érdemes lehet még az illesztőprogramok között is körülnézni, hátha csak egy hiányzó driver rosszalkodik. Az első lépés ilyenkor, hogy szoftveresen távolítsuk el a wifi kártyát az eszközkezelőben. Az eszközkezelőt a start menü-re jobb kattintással tudjuk előhozni, ahol a hálózati kártyák pontot kell lenyitnunk. Jobb klikk az adott eszközre > eszköz eltávolítása, majd indítsuk újra a gépet. Ha nem töltöttünk le drivert, akkor a drivert NE távolítsuk el! Ettől a wifi rögtön alaphelyzetbe áll, ami sok esetben meg is oldja a problémát. 

 

az eszközkezelő elérése



a hálózati kártyák az eszközkezelőben

 

Hálózat alaphelyzetbe állítása - a wifi nem rendelkezik érvényes ip konfigurációval probléma megoldása:

 

A másik lehetséges megoldás, hogy az összes rendszeren belüli hálózati adaptert alaphelyzetbe állítjuk (reset), ezt úgy tehetjük meg, hogy: Jobb klikk a Start menüre > Hálózati kapcsolatok > Hálózat alaphelyzetbe állítása. Egy újraindítást követően a beállításaink pedig érvénybe is lépnek.



a hálózati kapcsolatok



a hálózat állapota a gépházban


Illesztőprogram frissítése - wifi ellenőrzése eszközkezelőben

Amennyiben sem az adott driver, eszközkezelőben történő eltávolítása, sem pedig az összes rendszeren belüli hálózati adapter resetelése nem hozott megoldást, próbáljuk meg frissíteni az adott illesztőprogramot. Ha az eszközkezelőben 43-as hibakódot találunk az eszköznél, az általában driver hibára utal. Így ellenőrizhetjük, hogy van-e hibakód: a wifi kártyára kattintunk az eszközkezelőben, utána a tulajdonság pontra, majd az általános fülön belül az eszközablak ponton belül vagy “Ez az eszköz megfelelően működik.” üzenet van vagy egy hibaüzenet. 

Antenna ellenőrzése

Nem mehetünk el amellett sem, hogy sajnos bizony benne van a pakliban, hogy a gondot egy esetlegesen kicsúszott vagy meghibásodott wifi kártya okozza, erről meggyőződni és ezt orvosolni azonban csakis szakszerű kezek tudnak, így ilyen esetben javasolt felkeresni egy szervizt. 

 

Wifi csatlakozik, de nincs internet: vegyük fel a kapcsolatot a szolgáltatóval!

 

Amennyiben a mi oldalunkról látszólag minden rendben van; tehát sem a notebookban, sem pedig a routerben nem találtunk hibát, legalábbis mi magunk megtettünk mindent, amit laikusként tenni tudunk, úgy itt az ideje felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval.

Az iméntiek alapján tehát nem kevés oka lehet annak, ha a laptopunk nem találja azt a vezetéknélküli hálózatot, amit alapesetben egyébként látnia kéne. Érdemes ilyen esetben a felsorolt megoldásokat végigpróbálni, hiszen a súlyos és mindenképpen szervizt igénylő hardveres hibákon kívül, számos egyéb, jóval barátságosabb ok is meghúzódhat a háttérben, amelyeket kis odafigyeléssel egészen könnyedén orvosolhatók.


K: Nem található wifi hálózat. Mi a teendő?

V: Amennyiben a laptopunk szerint nem található hálózat, úgy az imént felsoroltakon érdemes végigmenni, így megnézni, hogy a wifi be van-e kapcsolva, frissíteni a hálózati drivereket (eszközkezelő > hálózati kártyák > jobb klikk az eszközre és illesztőprogram frissítése), illetve megnézni, hogy a router rendesen működik-e.

 

K: A wifi csatlakoztatva van, de mégsincs internetkapcsolat. Mit tegyek?

V: Csakúgy, mint akkor, amikor net ugyan van, de a laptop mégsem talál elérhető hálózatot, a hálózati kapcsolat állapotát is az eszközkezelő > hálózati kártyák > illesztőprogram frissítése pontokon keresztül ellenőrizhetjük. Érdemes lehet még továbbá a feljebb is említett hálózati kapcsolatok fül alatt, a hálózati hibaelhárítóra kattintva egy diagnosztikát és egy hibaelhárítást is futtatni.

 

K: Eltűnt a wifi a laptopról. Mi a megoldás?

V: Mint ahogy arra feljebb már kitértünk, számos oka lehet annak, ha a laptopról a wifi egyik pillanatról a másikra eltűnik. Lehet, hogy csak nincs bekapcsolva, esetleg elég csupán egy hálózati drivert frissíteni, de az is lehet, hogy a router rosszalkodik, így azt is megpróbálhatjuk újraindítani. Bár bagatellnek tűnik, mégis előfordulhat, hogy egész egyszerűen véletlenül bekapcsolva maradt a repülő üzemmód. Ez főként akkor történhet meg, ha a repülő és a wifi közötti switch (kapcsoló) külön, például a géptest oldalán elhelyezett fizikai gombot is kapott, az pedig innentől kezdve egy táskában már könnyen elmozdulhat egyikről a másikra.

 

K: Mit tegyünk, ha van wifi jel, de mégsem csatlakozik.

V: Első körben próbáljuk meg közelebb vinni egymáshoz a routert és a laptopot, hogy lássuk vajon a jelerősséggel van-e a hiba. Amennyiben igen, úgy a jelerősség növelésére már számos mód van (pl.: jelerősítők és lefedettségnövelők, más néven wifi extenderek), így célszerű lehet beruházni egy ilyen eszközre. Ha azonban a jelerősséggel nincs baj, úgy a feljebb említett módszereken is érdemes lehet végigmenni, vagyis megnézni, hogy az eszközkezelőben és a hálózati kapcsolatok menüpontokban minden úgy van, ahogy lennie kell.

 

K: A laptop nem látja a wifit. Mi a megoldás?

V: Ellenőrizzük a routert! Próbáljuk meg újraindítani, esetleg vigyük közelebb egymáshoz a laptopot és a routert. Ha ez sem hoz megoldást, eszközkezelőben frissítsünk rá a driverre.

 

K: Hogyan kapcsoljam be a wifit a laptopomon?

V: A laptopokon a wifinek általában külön fizikai gombja is szokott lenni, ám míg ez az újabb daraboknál már többnyire a billentyűzeten, esetleg akörül található, addig a régebbi modellek esetén előfordulhat, hogy még a géptest oldalán kapott helyet. Akkor sincs nagy baj, ha hirtelen nem találjuk, a wifit ugyanis akár a rendszeren belül is be tudjuk kapcsolni. Ezt a Gépház > Hálózat és internet > Wi-fi pontokon keresztül tehetjük meg.

 

K: Eltűnt a wifi a laptopról. Mi a teendő ilyenkor?

V: Ilyen esetben győződjünk meg róla, hogy a wifi be van-e kapcsolva. Az újabb laptopoknál a felső, F sorban található billentyűk valamelyikén keressük meg a vezetéknélküli hálózat ikonját és kapcsoljuk be. Ha nem reagált, akkor az FN billentyű együttes használatával próbáljuk meg újra. Ha ez sem segít, eszközkezelőben (jobb klikk a start mezőre > eszközkezelő > hálozatok) nézzük meg, hogy az eszköz fel van-e telepítve. Ha nem, telepítsük fel, ha igen, próbáljuk meg frissíteni az eszközt. (jobb klikk az eszközre > illesztőprogram frissítése.)