Legismertebb laptop márkák - Lenovo

Legismertebb laptop márkák - Lenovo

Mit kell tudni a Lenovoról? Hogyan és pontosan mikor születtek meg az első Lenovo notebook-ok? Mit érdemes tudni a cég történelméről, honnan indult és mekkora utat járt be? Ha Te is azok közé tartozol, akiket foglalkoztatnak ilyen és ehhez hasonló érdekességek, úgy a legjobb helyen jársz.

Tartalomjegyzék:

  • Bevezető

  • A Lenovo cég, márka és leányvállalatok története

  • Lenovo leányvállalatok

 

Az üzleti laptopok világát a három nagy gyártó, a Dell, a HP és persze a Lenovo szentháromsága uralja 2021-ben is. Így volt ez korábban és jó eséllyel így is lesz ez még, hiszen aligha találnánk ebben a szegmensben náluk nívósabb darabokat, tény azonban, hogy még ebből a prémium hármasból is van egy, amelyik kicsit mintha kiemelkedne. Részesedésben legalábbis biztos, mert ma már a szinte minden árkategóriát sikeresen lefedő Lenovo a piacvezető (~25%) a 3 márka közül, amely a Thinkpad szériának köszönhetően, mára a nagybetűs üzleti kategória definíciója lett. 

 

A Lenovo cég, márka és a leányvállalatok története

 

A Lenovo Beijing Limited történelméhez egészen a 80-as évek legelejére, egészen pontosan 1981-ig kell visszamennünk, az IBM (aminek létezése oroszlánrészt vállalt a ma ismert Lenovo megszületésében) ugyanis ekkor mutatta be első saját PC-jét, az IBM PC-t. 

az első ibm pc

(Az első IBM PC)

Három évvel később, 1984-ben, párhuzamosan az IBM első hordozható PC-jének bemutatásával, Liu Chuanhi 10 mérnök társával az oldalán indította útjára a Lenovo Group Limited-et, amely Pekingben, Kínában lett megalapítva. A céget annak a karakter kártyának a megtervezése tette fel a térképre, amely lehetővé tette a kínai karakterkészlet feldolgozását az IBM kompatibilis számítógépek számára. 

Az ekkor még Legend néven működő vállalat, 1986-ban kezdte el a külföldi gyártók termékeit forgalmazni saját fejlesztésű kártyájával. 

Bár a kezdeti időszak pénzügyileg meglehetősen szűkös volt a cégnek, a költségeket pedig úgy igyekezték a lehető legjobban minimalizálni, hogy például nem tömegközlekedéssel vagy céges autókkal / buszokkal, hanem minden nap gyalogszerrel jártak munkába. Két évvel később, 1988-ban a cég már a tőzsdén is megjelent, azonban már hongkongi székhellyel. Még ugyanebben az évben a cég egy álláshirdetésnek köszönhetően megnégyszerezte a dolgozói állományát, köszönhetően ez elsősorban annak, hogy a hirdetésüket a China Youth News címlapján tették közzé. A céghez ennek hatására több, mint ötszázan jelentkeztek, az írásbeli teszteken ebből 280, az interjúk során pedig 120 potenciális jelölt született. Ez végül 58 főre szűkült, vagyis a cég ennyi új alkalmazottat kezdett el foglalkoztatni. Érdekesség egyébként, hogy pontosan ekkor csatlakozott a vállalathoz Yang Yuanqing is, aki jelenleg is a cég CEO-ja. A siker-sikerre halmozó és időközben több nívós díjat is bezsebelő Legend, végül 1990-ben rukkolt elő első saját gyártású PC-jével, a Legend PC-vel, ami rögtön fel is tette a céget a térképre. A Legend PC bár világszinten is nagyot ment, az ázsiai, különösen pedig a kínai piacon ugyanakkor még annál is nagyobbat. A Legend mögé ráadásul még a kínai állam finanszírozási programja, az úgynevezett Torch Program is beállt, melyet eleve a kínai vállalkozók és feltalálók támogatására hoztak létre.

az első legend pc

(Az első Legend PC)

Időközben a korábban már okkal említett IBM sem tétlenkedett, a cég ugyanis 1992-ben előrukkolt saját, Thinkpadre keresztelt számítógépével. A kilencvenes évek elején-közepén tehát a Legend (Lenovo), illetve az IBM (Thinkpad) is hódított egymással párhuzamosan. 

Bár a cég nemzetközi vizeken, vagyis a nyugati piacon is egyre ismertebbnek és sikeresebbnek számított, az igazi áttörést ugyanakkor az 1997-ben köttetett Microsoft partnerkapcsolat hozta meg.

Végül 2003-ban született meg a mai ismert cégnév, vagyis a Lenovo (A “Le” jött a Legendből, a novo pedig latinul újat jelent), azzal a nem titkolt szándékkal, hogy világcéggé váljanak. A rebrand végül 30 millió dollárba került a cégnek, ami persze az akkor még előttük, mostanra pedig már mögöttük álló sikereket figyelembe véve sokszorosan megtérült. Yang Yuanqing szerint a névváltás mögött elsősorban a Legend név túlontúl unalmas és általános jellege állt, pláne egy akkor már világhírnév felé száguldó vállalat esetén. Az új cégnevet természetesen tisztességesen meg is kellett turnéztatni, hogy a világ minden tájára eljusson a hír; ennek eredményeképpen a reklámokra és marketingre fordított kampány költségének összege, mindösszesen nyolc hét alatt a 3 millió dollárt is elérte.

a legend eredeti logója

(A Legend első hivatalos logója)

2005-ben felvásárolták az IBM komplett PC részlegét, ezzel pedig mind technikailag, mind pedig szakmailag hatalmasat léptek előre, így válva ezzel a világ harmadik legnagyobb PC gyártójává. Dacára annak, hogy a köznyelvben korábban még csupán az IBM utódjaként, nem pedig saját jogán hivatkoztak a cégre, manapság a Lenovo neve már egybeforrt a piaci elittel. 

Ezt hivatott erősíteni az a tény hogy mindamellett, hogy már három székhellyel is rendelkeznek (USA, Kína és Szingapúr), 2012 óta a világ vezető számítógép gyártója címet is magukénak tudhatják, lekörözve ezzel a Hewlett-Packardot. A Lenovo 2008-as bevétele már a 16 milliárd amerikai dollárt is meghaladta és több, mint 25.000 alkalmazottat foglalkoztatott világszerte. Érdekesség egyébként, hogy a Lenovo igyekezett az akkortájt (és talán még azóta is) jellemző sztereotípiákat levetkőzni magáról, így nem kínai fejeseket telepítettek minden országba, hanem meghagyták az adott ország helyi vezetőjét, melynek eredményeképpen a Lenovo nem multinacionális, hanem globális vállalatként hivatkozik magára mind a mai napig. 

A cég persze főleg asztali számítógépekkel (PC) és laptopokkal foglalkozik, ám ezek mellett még mobiltelefonokat (2014-ben ugyanis a Motorola Mobilityt is felvásárolták a Goggle-től, potom 2.91 milliárd dollárért), képleolvasókat és kézi számítógépeket is gyárt, illetve tervez. A Lenovo egyébként a karitatív projekteket (alapítványok, segélyszervezetek, stb.) és a környezetvédelmet sem veszi félvállról, ez pedig nem csupán a gyártásra (energiatakarékos termékek) igaz, hanem a csomagolásra (műanyag helyett, újrahasznosítható csomagolóanyag) és a logisztikára (repülő helyett tengeri szállítás, hajón) is. A Lenovo ma is ismert logója egyébként 2015-ben született meg, az “Innovation never stands still”, vagyis az “Innováció soha nem állhat egy helyben” szlogen alatt, ami tulajdonképpen a cég egyfajta ars poeticája már a kezdetek óta.

 

Lenovo cég székhelye(i)

Ahogy feljebb is említettük, a Lenovo Group Limited immáron három nagy, egy kínai, egy szingapúri és egy amerikai székhellyel is rendelkezik, kirendeltésége már több, mint 60 országban, viszonteladója pedig 180 országban is található. A Lenovo Group Limited nagy központja a kínai Beijing-ben, míg az operációs központ székhelye az észak-karolinai Morrisville-ben található. A cég több kutatóközponttal is rendelkezik, melyek többsége Kínában és Hong-Kongban (Beijing, Chengdu, Shanghai, Shenzhen) található, de van kutató központjuk Japánban (Kanagawa) és az USA-ban (Morrisville, Észak-Karolina) is. A Lenovo bejegyzett főhadiszállása a Lincoln Ház huszonharmadik emeletén, a hongkongi Quarry Bay-en található. Korábban a cég amerikai főhadiszállása a new-yorki Harrison-ban volt található és nagyjából 70 embert foglalkoztatott. 2006-ban a cég bejelentette, hogy összeolvasztja két, a coloradoi logisztikai és az atlantai call center központját, Morrisville-ben.

 

Melyek a Lenovo Beijing Limited leányvállalatok?

 

  • Medion AG: A cég első fontosabb leányvállalata az 1983-ban alapított és főként szórakoztató elektronikai (laptopok, okostelefonok, tabletek, kamerák, tv-k, fitness eszközök, stb.) termékeket gyártó német Medion AG volt, melyet a Lenovo 2011-ben olvasztott magába. A Medion termékei több kontinensen és országban, így Európában (Aldi, Tesco), az USA-ban (Best Buy), Ausztráliában (Aldi) és Kanadában (Future Shop) is elérhetők. A németországi Medion 2020-ban a GameStream-mel is megegyezett és közösen tető alá hoztak egy innovatív felhő alapú gaming szolgáltatást is.  
  • Motorola Mobility LLC: Ezt követte a Google által 2012-ben alapított és telekommunikációs berendezéseket gyártó  Motorola Mobility LLC, melyet 2014-ben szereztek meg a kereső cégtől. Az azóta is a Lenovo-hoz tartozó cég kezdetben inkább csak mobiltelefonokkal foglalkozott, kínálatukat manapság viszont már okostelefonok, telefon kiegészítők okosórák és okostévék is gazdagítják.
  • BLADE Network Technologies: A főként hálózati termékeket gyártó BLADE Network Technologies eredetileg még az IBM berkeibe tartozott, ám a cég 2005-ös felvásárlásakor a teljes részleg a Lenovo-hoz került.
  • LenovoEMC: A LenovoEMC (korábban Iomega) egy 1980-ban alapított, egyfajta IBM spinoff cég volt, mely főleg digitális tárhelyekkel és egyéb adathordozókkal foglalkozott. Az Iomega bár 2013-ban át lett keresztelve LenovoEMC-re, az anyavállalat 2018-ban hivatalosan mégis megszüntette a működését.
  • Stoneware, Inc.: A Stoneware Inc. egy 2000-ben alapított, 2012 óta pedig a Lenovo Software-hez tartozó IT vállalat. 
  • ShenQi: A ShenQi a Lenovo, 2014-ben alapított, kínai okostelefon gyártó vállalata, mely termékeivel elsősorban a kínai piacot célozza. A cég neve nyugaton kevésbé ismert.
  • Quantum Designs Ltd.: A hongkongi székhelyű cég szintén a Lenovo berkeibe tartozik és elsősorban számítástechnikai kiegészítők gyártásával foglalkozik.

 

 


GYIK:

 

K: A Lenovo egy kínai vállalat?

V: Igen, a Lenovo Group Limited-et Pekingben alapította meg Liu Chuanhi, 10 mérnök társával az oldalán 1984-ben.

 

K: A Lenovo laptopok megbízhatók?

V: A Lenovo üzleti laptopjai az egyik legmegbízhatóbb notebook-ok a piacon, fej-fej mellett a HP és a Dell üzleti laptopjaival.

 

K: Hol található a Lenovo székhelye?

V: A Lenovo több, szám szerint három székhellyel is rendelkezik. Egy van az Egyesült Államokban, egy Kínában és egy Szingapúrban.

 

K: Mik a Lenovo leányvállalatai?

V: A Lenovo-nak több fontosabb leányvállalata is volt az évek során, külön említést érdemel azonban a Medion AG és a Motorola Mobility LLC. 

 

K: Ki a Lenovo cég alapítója? Kinek a nevéhez köthető a Lenovo márka?

V: A Lenovo-t Liu Chuanhi alapította, a mai ismert cégnév azonban csak 2003-ban született meg.
 
 

K: A Lenovo kínai laptopokat gyárt?

V: A cég kínai gyökerű, így a technológia is, ám a Lenovo-nak szerte a világon találhatók kirendeltségei.