Hogyan tudom elérni a laptopom BIOS-át és boot menüjét?
Bizony van az úgy, hogy valamilyen probléma célzott orvoslása érdekében, mindenképpen szeretnénk eljutni a BIOS-ba vagy a boot menübe, ám ezek elérési módja még a gyakorlott kezek számára sem mindig teljesen egyértelmű. Pedig windows telepítés esetén sokszor elkerülhetetlen, hogy változtassunk a boot sorrenden, kikapcsoljuk a secure boot opciót vagy állítsuk át Legacy-ról UEFI-re a boot módot.
Mi pedig most pontosan ez ügyben szeretnénk némi segítséget nyújtani, hiszen olykor még a legjobbakkal is megeshet, hogy a teljes funkció-sort kénytelen végig nyomkodni, mire bejut egy adott gép BIOS-ába vagy boot menüjébe.
A következő bekezdésekben leírt billentyűparancsokat mindig úgy használjuk, hogy a laptop indításakor nyomjuk meg többször az adott billentyűt, amíg a rendszer nem jut a BIOS-ba vagy boot menübe. Ha ez nem vezet sikerre, akkor következő induláskor próbálkozhatunk az adott gomb folyamatos nyomva tartásával, illetve az első bekezdésben leírt módszerrel.
Univerzális megoldás minden laptop márkához: Belépés a BIOS-ba Windowson keresztül
Mielőtt gyártókra bontva végig vennénk, pontosan hogyan is juthatunk el az adott laptop BIOS-ába, fontos beszélni egy gyártótól, márkától és típustól független univerzális megoldásról, ami jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat. Fontos azonban tudni, hogy ez a módszer rendszerhez kötött, vagyis, ha nincs telepítve Windows 10 a gépünkre, akkor sajnos nem fog működni.
Legelőször egy speciális újraindítást kell csinálnunk, vagyis miközben a start menün (Win logó) az újraindítást kiválasztjuk, a Shift-et ezalatt folyamatosan nyomva kell tartani.
A felugró kék ablakban válasszuk a Hibaelhárítás, majd pedig a Speciális lehetőséget.
A Speciális lehetőségek képernyőn válasszuk ki az UEFI-vezérlőprogram beállításait, majd éljünk a felkínált lehetőséggel és indítsuk újra a gépet. A folyamat alatt nem kell semmit sem nyomni, az újraindítást követően egyből BIOS-ba jutunk majd.
Hogyan léphetek be egy HP laptop BIOS-ába: HP BIOS gomb
(Pavilion, EliteBook, ProBook, Pro, OMEN, ENVY, TouchSmart, Vectra, OmniBook, Tablet, Stream, ZBook)
Nos igen, a HP pont a tankönyvi példája annak, hogy az említett billentyűparancsok még gyártón belül is képesek teljesen eltérni. A HP laptopjai esetén, a boot menü eléréséhez az F9-et, a System Infóhoz pedig az F1-et kell megnyomni. A System Infóban a laptop sorozatszámát, típusát, memória méretét, processzor típusát tudjuk például megnézni. Van ugyanakkor egy olyan lehetőség is, hogy ezek helyett egy Esc-et nyomunk, amivel pedig rögtön a startup menühöz jutva választhatunk a boot menü, a BIOS vagy például a diagnosztika között. Ez az opció akkor jöhet jól például, amikor az F10 nyomása nem segít, mert rögtön bejön a Windows.
A HP startup menüje
A BIOS eléréséhez általában azonban az F10 megnyomásával juthatunk el. Sajnos ennél kevesebbre nem igazán lehet szűkíteni, bár kétségtelen, hogy ez még mindig jócskán kevesebb, mintha a komplett felső sort végig kellene nyomkodni. A gyártó asztali számítógépei, tehát a PC-k esetén a boot menühöz általában elég csupán az F12-vel probálkozni, illetve újabb modellek esetén F9-cel.
A BIOS elérése egy HP Elitebookon
Hogyan léphetek be egy Dell laptop BIOS-ába: Dell BIOS gomb
(XPS, Dimension, Inspiron, Latitude, OptiPlex, Precision, Alienware, Vostro)
A Dellek esetén a formula szinte mindig állandó, szerencsére ritkán van ebben variálás, így a laptopoknál az F12-őt, asztali gépeknél pedig az Esc billentyűt kell megnyomni a boot menühöz, a BIOS eléréséhez pedig többnyire az F2-őn át vezet az út. Persze mivel a BIOS-t akár a boot menüből is el lehet érni, így az se baj, ha oda lépünk be először, onnan ugyanis közvetlenül elérhetjük a BIOS-t is. Az F12 ugyanakkor nem csupán a boot menü eléréséhez jó, maga a felület ugyanis több lehetőséget is kínál, így akár onnan is be tudunk lépni a BIOS-ba, változtathatunk a boot beállításokon, de a Dell saját diagnosztikája is onnan érhető el.
A BIOS elérése egy Dell Latitude-on
A Dell startup menüje
Hogyan léphetek be egy Lenovo laptop BIOS-ába: Lenovo BIOS gomb
(ThinkPad, IdeaPad, Yoga, Legion, H535, 3000 Series, N Series, ThinkCentre, ThinkStation)
Legyen szó bármelyik Thinkpadről, a Lenovot pontosan ugyanaz a gondolat vezérelte: ne variáljunk. Így beszéljünk bármely típusú Lenovo Thinkpadről, az F12 lenyomásával minden gond nélkül célt érünk a boot menühöz, míg a BIOS-ba történő belépéshez többnyire az F1 billentyűt lenyomva juthatunk el. Az Ideapadok esetén ugyanakkor némileg módosult a recept, ott a BIOS-t ugyanis az F2-vel érhetjük el. Az pedig beállítás kérdése, hogy ehhez elég csupán az F2-őt használni vagy Fn+F2-őt kell-e nyomni. a Lenovoknál van továbbá egy olyan lehetőség is, hogy boot közben egy entert nyomva a startup menübe kerülünk, ahonnan egy F1-et követően a BIOS-ba, F10-et nyomva a diagnosztikai oldalra, F12-vel pedig egy ideiglenes eszközről való bootláshoz mehetünk tovább.
A BIOS elérése egy Lenovo Thinkpaden
A Lenovo startup menüje
Hogyan léphetek be egy ACER laptop BIOS-ába: Acer BIOS gomb
(Aspire, Predator, Spin, Swift, Extensa, Ferrari, Power, Altos, TravelMate, Veriton.)
Az ACER esetén még ennyi variálás sincs, a gyártó ugyanis az F12-re tett fel mindent, így mind laptop, mind pedig PC fronton elég, ha ezt ismerjük. Ezt lenyomva ugyanis minden gond nélkül el tudunk jutni a boot menüig. A BIOS-t tekintve sincs variálás, így egy notebook és egy asztali gépeknél is az F2-re lesz hozzá szükségünk.
A BIOS elérése egy ACER-en
Hogyan léphetek be egy ASUS laptop BIOS-ába: ASUS BIOS gomb
(B-Series, ROG-Series, Q-Series, VivoBook, Zen AiO, ZenBook.)
Az ASUS-nál ugyanakkor nem voltak ennyire kegyesek, így ott bizony nem aprózták el a parancsok kiszórását. A gyártó laptopjain a BIOS-ba az F2-vel, a boot menübe az ESC-el, míg asztali gépeken előbbibe a DEL, utóbbiba pedig az F8 billentyűvel juthatunk el. Az ASUS-nál ugyanakkor a BIOS-on keresztül is lehetőségünk van egyszeri boot eszközt választani, így az sem probléma, ha egy ASUS eszközön véletlenül a BIOS-ba lépünk be a boot menü helyett. Ilyenkor ugyanis csak válasszuk ki a boot override menüpontban található eszközök közül azt, amelyiket bootolni akarjuk és már meg is vagyunk.
A BIOS elérése egy ASUS-on
Hogyan léphetek be egy MSI laptop BIOS-ába: MSI BIOS gomb
(GT Titan Series, GS Stealth Series, GE Raider Series, GP Leopard Series)
Az MSI boot menüjét notebook és PC fronton is az F11 lenyomásával érhetjük el, a BIOS-ba pedig mindkét esetben többnyire a Del gombbal juthatunk el. Bizonyos MSI modelleknél ugyanis előfordul, hogy nem a Del, hanem az F2 léptet be minket a BIOS-ba.
Hogyan léphetek be egy Sony laptop BIOS-ába: Sony BIOS gomb
(VAIO, PCG-Series, VGN-Series)
A Sony esetén mind a laptopoknál, mind pedig az asztali gépeknél az Esc-kel érjük el a boot menüt, az F2-vel pedig a BIOS-t.
Hogyan léphetek be egy Microsoft Surface BIOS-ába: Surface BIOS gomb
A Microsoft Surface Pro modelleknél, figyelembe véve, hogy ezek elsősorban táblagépek és mint olyanok, kevés fizikai gombbal rendelkeznek, így a Volume, vagyis a hangerő gombbal juthatunk el a setupba.
Hogyan léphetek be egy Gigabyte, Samsung, Toshiba, Fujitsu vagy Gateway BIOS-ába?
A Gigabyte (Aorus, AERO, Gaming), a Samsung (Odyssey, Notebook 5/7/9, ArtPC PULSE, Series X), a Toshiba (Portégé, Satellite, Tecra, Equium), Fujitsu (LifeBook, Esprimo, Amilo, Tablet, DeskPower, Celsius) és a Gateway gépek esetén elég csupán az F12 és az F2 billentyűket memorizálnunk, ezen gyártók laptopjainál és asztali gépeinél ugyanis az F12 billentyűvel érhetjük el a boot menüt, ahonnan az application menu fülből mehetünk tovább a BIOS-ra, de indíthatunk akár diagnosztikát is, míg közvetlenül a BIOS-ba az F2 lenyomásával juthatunk.
A BIOS elérése egy Fujitsu Lifebookon
A Fujitsu boot menüje
Hogyan léphetek be egy Packard Bell laptop BIOS-ába?
(8900 Series, 9000 Series, Pulsar, Platinum, EasyNote, imedia, iextreme)
A Packard Bell laptopok az Acer mintát követik, vagyis az F12-vel tudunk eljutni a boot menüig, az F2 lenyomásával pedig a BIOS-ba tudunk belépni.
Végeredményben tehát sem a BIOS, sem pedig a boot menü elérése nincs egy egyetemes billentyűparancshoz rendelve, ezek módja sajnos akár még egy adott gyártón belül is eltérhetnek, ám az iménti írás nyújthat némi segítséget eligazodni a billentyűparancsok rengetegében.
K: Nem tudok belépni a BIOS-ba, mit csináljak?
V: .Ha az a probléma, hogy gyorsan átugorja a rendszer a BIOS-t és rögtön belép a Windowsba, akkor a fentebb taglat Shift + Újraindítás opció segítségünkre lehet. Egyértelműen kevésbé elegáns megoldás, de, ha a rendszer amúgy is sérült, az is megoldás, hogy a bekapcsológombot hosszan nyomvatartjuk még mielőtt bejön a rendszer és úgy állítjuk le, mert ilyenkor meggátoljuk a következő induláskor a gyors rendszerbetöltést (ez a módszer károsíthatja a Windowst!). Az is lehetséges, hogy a problémát pl. egy hibás SSD vagy HDD okozza, ami miatt megáll a betöltés, megakad a BIOS-nál. Ilyenkor el kell távolítani az adott eszközt, mert az akasztja meg a rendszert.
K: Hogyan léphetek be a BIOS-ba HP notebookon?
V: A HP laptopok esetén általában az F10 megnyomásával juthatunk el a BIOS-ba.
K: A boot menü belépésének ajánlott módjai HP Elitebook notebookon?
V: A HP Elitebookokon és Probookokon általában az F1 vagy az F9 megnyomásával juthatunk el a boot menübe.
K: Hogyan léphetünk be a BIOS-ba Acer laptopon?
V: Az Acer notebookokon az F2 lenyomásával juthatunk el a BIOS-ba, az F12-vel pedig a boot menübe.
K: A boot menü belépésének ajánlott módjai Acer notebookon?
V: Az Acer laptopokon az F12-őt lenyomva juthatunk el a boot menüig.
K: Dell BIOS belépés. Pontosan mi a módja?
V: A Dell modellek esetén az F2 megnyomásával a BIOS-ba, az F12-vel pedig a boot menübe juthatunk el.
K: Hogyan érem el a boot menüt Dell laptopon?
V: A Dell notebookok boot menüjének eléréséhez az F12 megnyomásával juthatunk el.
K: Mik a BIOS belépésének ajánlott módjai a Lenovo laptopokon?
V: A Thinkpadeken az F1 billentyűvel, az Ideapadokon pedig az F2-vel juthatunk el a BIOS-ig. A boot menü viszont mindkét széria esetén az F12-vel nyílik meg.
K: Mi a boot menü elérésének javasolt módja Lenovo notebookon?
V: A boot menühöz a Lenovo Thinkpadeken és az Ideapadokon is az F12-vel juthatunk el.
K: Hogyan léphetek be a BIOS-ba ASUS notebook készüléken?
V: ASUS laptopon a BIOS-ba F2-vel juthatunk el.
K: Mi a boot menü belépésének ajánlott módja ASUS laptopon?
V: ASUS laptopon az ESC billentyűt lenyomva érhetjük el a boot menüt.
K: Hogyan lehet belépni a BIOS-ba billentyűzet nélkül?
V: Sajnos a BIOS-t nem lehet billentyűzet nélkül elérni, így ha a laptop billentyűzete meghibásodik, akkor ezt egy külső, USB-n keresztül csatlakoztatott klaviatúrával lehet csak orvosolni.
K: Hogyan érem el a Lenovo Diagnosticsot a laptopon?
V: A LenovoDiagnostics-ot még a rendszer betöltése előtt, az enter megnyomásával érhetjük el, ami rögtön a startup menübe vezet minket. Itt pedig a hardver diagnosztikán (F10) felül, az F1 megnyomásával akár a BIOS-ig is eljuthatunk.
K: Hogyan tudok Dell diagnosztikát futtatni a laptopon?
V: Az ePSA diagnosztikát (más néven rendszer diagnosztikát) szintén az F12 megnyomásával, vagyis a boot menüből érhetjük el.
© 2024 Friko Consulting Kft - Notebook kereskedés. Minden jog fenntartva! A weboldalon feltüntetett adatok kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek ajánlattételnek. A termékeknél megjelenített képek csak illusztrációk, a valóságtól eltérhetnek.