Hogyan kalibráljuk laptopunk akkumulátorát?

Hogyan kalibráljuk laptopunk akkumulátorát?

Amennyiben arra leszünk figyelmesek, hogy laptopunk akkumulátorának töltöttségi szintje, a használat közben nem egyenletesen, hanem egyszer csak 10+%-ot zuhan, esetleg hirtelen lemerül, akkor célszerű lehet azt újrakalibrálni.

Ez persze nem csupán a már meglévő, így például a fent is említett váratlan merülési, esetleg a teljes kikapcsolásig is fajuló problémák, de például egy-egy frissen vásárolt használt laptop esetén is erősen javasolt. A folyamat röviden tulajdonképpen annyi, hogy az akkumulátort töltsük maximumra, majd merítsük is le 10% alá, -de semmiképpen se teljesen,- ezt pedig néhányszor ismételjük meg. Ez a rövid verzió, de az esetleges hibák elkerülése végett, a műveletet most valamivel mélyrehatóbban is bemutatjuk. 

  • Töltsük fel teljesen, tehát 100%-ra az akkumulátort.

  • Kapcsoljuk ki az energiatakarékos üzemmódot, az automatikus hibernálást, illetve az alvó állapot automatikus bekapcsolását is, az Energiagazdálkodás > Séma beállításainak módosítása > Speciális energiaellátási beállítások > Akkumulátor menüpont alatt pedig állítsuk be, hogy a rendszer a kritikus töltöttség esetén se tegyen semmit a csatlakoztatott töltővel. Ezt a szintet pedig állítsuk 5%-ra. 

  • Húzzuk ki a töltőt és kikapcsolásig merítsük le az aksit, majd csatlakoztassuk a töltőt és egyszer-kétszer ismételjük meg a teljes műveletet.

Bár nem közvetlenül a kalibráláshoz, inkább annak szükségszerűvé válásának elkerülésére szolgáló tipp; hogy amennyiben előreláthatólag huzamosabb ideig nem fogjuk használni a laptopot, úgy célszerű az akkumulátort kivenni és mind a gépet, mind pedig az aksit száraz, hűvös helyre (pl.: pince vagy kamra) tenni. A lehető legjobb, ha ilyenkor ~40%-os töltöttségi szintre merítve tesszük el, hosszútávon ugyanis ez jótékony hatással lesz a szavatosságára, így pedig az élettartamra. Az akkumulátor helyes használatáról, illetve az elhasználódás mértékének megállapításáról korábban egyébként már írtunk, így érdemes a mellékelt linkeken található, erről szóló írásainkat is átbogarászni néhány hasznos tippért, ötletért.

 

K: Mi az oka, hogy az akkumulátor töltöttségi szintje hirtelen lezuhan?

V: Ha a százalékos állapot minden előjel nélkül, egyszercsak számottevő formában zuhanni kezd, esetleg a korábbihoz képest sokkal gyorsabban merül, egészen biztosan az akkumulátor rendellenes működése okozza. 

 

K: Konkrétan milyen technikai rendellenességek okozhatják a fenti panaszokat?

V: Amennyiben az akkumulátor töltöttségének hirtelen zuhanását, esetleg a korábbiakhoz képest gyorsabb, ám arányos csökkenését tapasztaljuk, mindig érdemes megbizonyosodni róla, hogy nem cellazárlattal állunk-e szemben. Ez azt jelenti, hogy az aksi cellái között elektromos zárlat alakult ki, ami mindenképpen szakszerű beavatkozást igényel. A másik, valamivel szerencsésebb eshetőség pedig, hogy az akkumulátort csupán kalibrálni kell, ami jó esetben meg is oldja a felmerült problémát.

 

K: Mi a teendő, ha a laptop használatakor ilyet tapasztalunk?

V: A fentiek alapján a legelső megoldási kísérlet a problémára, ha a jelen cikkben is bemutatott módon újra kalibráljuk az akkumulátort. Amennyiben azonban a kalibrálás sem hozott megoldást, úgy érdemes az ügyben minél előbb felkeresni a viszonteladót, esetleg a hivatalos márkaszervízt.

 

K: Van mód a meghibásodott akkumulátorok szervizelésére, cseréjére?

V: Sajnos felépítésük okán az akkuk alkalmatlanok a szervizelésre, így amennyiben elromlanak, javítani nem lehet őket, csupán cserélni. Fontos megjegyezni, hogy a használt notebookok akkumulátorára, -figyelembe véve, hogy ugye nem csupán a laptop, de maga az aksi is használt,- általában nincs garancia.

 

K: Minden típusú géphez lehetséges utólag csere akkumulátort beszerezni?

V: Az új vagy újabb típusú modellek esetén több, mint valószínű, a régebbi modellek esetén ugyanakkor ezt nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni. Egy öregebb darabhoz ugyanis egyáltalán nem könnyű vállalkozás újat találni, legalábbis vadonatúj formában biztosan nem.